Rákoshegy és Ecser között fekszik, Budapest XVII. kerületében, hozzá tartozik a Strázsahegyként ismert terület is. Noha földrajzi értelemben a Pesti-síkságon fekszik, területe a kerület többi részéhez hasonlatosan dimbes-dombos; egy 1989-es katonai térkép szerint legalacsonyabb (a rákoskerti vasúti megálló közelében 169 m) és legmagasabb pontja, az Erdő-hegy (ami egy-ben a Pesti-síkság legmagasabb pontja is – 241 m) kö-zött valamivel több, mint 72 és fél méter a szintkülönb-ség.[2] Ebből kifolyólag a városrész jellege hasonlatos a belbudai kerületekéhez; szinte mindegyik utca lejt vala-mely irányba, némelyikük pedig kifejezetten meredek-nek nevezhető.

Vidadomb (vagy Vida-domb): a domb tetejéről (201 méter) a pesti oldal egyik legszebb panorámája nyílik a védett Merzse-mocsár és a Ferihegyi repülőtér területére. Területén rendszeresen rendeznek koncerteket, mulatságokat, ünnepségeket, helyi fesztiválokat. A Vida-domb kiválóan alkalmas arra is, hogy nyári estéken az amatőr csillagászok megfigyelhessék a csillagos eget, ugyanis a város fényszennyezettsége itt némileg kisebb. Ugyancsak itt szokás máglyát gyújtani az év legsötétebb napján (december 21-én), amikor ősi hagyományokat idéznek az ott megjelenők és a hitük szerint elűzik a rossz szellemeket. A Fénylánc lángja messzire látszik erről a kiemelkedő pontról. (forrás: wikipedia)

Ebben a csendes környezetben kínálunk eladásra Kulcsrakész családi ikerházat, a Postamester utcában.

A lakás, csendes, kis forgalmú, aszfaltozott utcában található.
Jó közlekedés, Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, busszal gyor-san elérhető. Közelben található iskola ( 10 perc), óvoda, gyógyszertár, orvosi rendelő, bevásárlási lehetőség. Az M0 autópálya 2 perc, buszjárat az Örs valamint Kőbánya Kispest irányba, a vasútállomás 15 perc sétára található. BP. Keleti pu. 25 perc alatt elérhető!

A kertváros információs térképe:

További részletekről ezen az oldalon tájékozódhat!